A kikerülhetetlen felnőtté válás-azoknak, akik emelkedő életre vágynak.
Nagyjából mindegy, hogy honnan indulunk a konzultációkon, szinte mindig azonos tőről fakadnak a problémák. Kapcsolati, munkahelyi, de akár egészségügyi is lehet az az életterület ahol az elakadások, a belső konfliktusok kivetülései valamilyen formában megjelennek.
Vannak akik nyíltan hozzák a szülőkkel kapcsolatos alap problémát, miszerint nem értenek velük szót, nincs harmónia. Szülőktől, kollégáktól is hallani, hogy nem olyan mint amilyen kellene!, hogy legyen. Persze, nem így hangzik a panasz, inkább felsorolás jelleggel, hogy mi az amit nem csinál jól – szerinte – az amúgy felnőtt gyereke, beosztottja, munkatársa, stb.
Aki már felelősséget vállat, az tudja jól, hogy kívül nincs semmi. Belül van szétválasztottság, amit az elme információi teremtenek meg kívül is.
Aki idáig eljutott, annak a legfőbb kérdése az az, hogy HOGYAN? tud úgy megerősödni, hogy bármi történik is kívül, ne hasson rá.
Erre a legjobb és leggyorsabb technika a Karma Yoga.
Persze, emellett fontos a tudatszint emelés is, mert bár a Karma Yoga technika a Tiszta Tudat által létrehozott megbocsátás kérés mentén történik a problémáinkat „okozó” féllel, mégsem az a cél, hogy a technika használatával a folyamatosan tisztuló energiánkat olyanok szolgálatába állítsuk akik nem tudnak még felelősséget vállalni. Sokkal inkább cél; a saját utunkat figyelve, az emelkedő élet, és a kiteljesedés. Ezen az úton, mások felfejlődését is segítsük, ha tiszta szándékú az igény.
Aki nem vállat még felelősséget, annak sérelmei vannak. Amíg van sérelem, addig nincs felelősség vállalás.
Őszinteség és tisztánlátás után válik láthatóvá, hogy tudattalanul milyen körben vagyok benne.
Fontos tudni, hogy egyedül nem biztos, hogy jól látjuk a helyzetünket, ezért nem szégyen segítséget kérni.
Nem könnyű egyik székben sem. De, ha valaki végre nem áll ki a sorból, nem lesz új, nem lesz változás.
Amit én biztosan tudok, mert saját tapasztalatból átéltem, hogy leválni családról, a karmikus kötésekről, hitrendszerekről, és felnőni; bátor döntések, elengedések, őszinte önfelvállalások sorozata. A legfontosabb kapcsolataink, emiatt szinte mindenre képesek vagyunk értük. Tudattalan karmikus kötésekben élünk Velük. Automatikusan lemondunk magunkról, és arról az útról amit vállaltunk.
Napi szintű hitre, kitartásra és egyre mélyülő önismeretre -érzéseink, testünk jelzésének megismerésére! -van szükség ahhoz, hogy bízni tudjunk; van értelme és célja a rendnek hitt megszokásból, átlépni a mindent felrázó, távolságot igénylő káoszba, hogy megszülethessen a partneri viszony.
Enélkül a folyamat nélkül nincs felnőtté válás. Nincs szabadság. Nincs egyéni feladatok kibontása, megismerése. Marad az amit a szülők csinálnak, csak pepitában, miközben reménykedünk, hogy mások vagyunk, s leszünk.
Fontos!
Ez a folyamat nem kor függő! És mégcsak az sem befolyásolja, hogy élnek e a szülők, vagy már nem. Tudatszint, és az önismeret mélysége a mérvadó.
Sokat segíthetünk egymásnak ebben a folyamatban.
((
Itt most fontosnak érzem beszúrni, hogy aki volt már Karmikus Forrásemlék tisztításon, az tudja jól, hogy minden nehézség csupán csak karmikus félreértés. Végtelen szeretet és büszkeség köti össze a szülőt és a gyereket. És aki ezt saját élményként megtapasztalja, az sejt szinten tölti be az értékesség, a szeretettség és a támogatottság érzéseket. Vagyis csökken a szétválasztottság érzése, emiatt az elakadt életterület is emelkedésnek indul, mert képes lesz az elakadásnak megfelelő, tudatos döntéseket hozni. Csodálatos! ))
És persze az utódnak is érdemes tisztán látni; vége a kényelmes minőséget biztosító, másokat hibáztató életnek. A meg nem kapott; támogatást, szeretettség, és értékesség érzések hiányát egyénileg szükséges felismerni és betölteni. Minden, másokat kritizáló szó, gondolat egy-egy újabb karma, nehézség. Ami csak gyűlik, gyűlik.
Arra meg kinek van szüksége?:)
Senkinek.
Egy dolgot tehetünk a belső békénk érdekében: befelé és azokra figyelünk akik előttünk járnak, és az önismerettel foglalkozunk. Ha így teszünk; se időnk, se energiánk nem lesz másokra figyelni, másokról beszélni, vagy gondolni, netán lájkok reményében mutogatni magunkat. Ebben a befelé figyelő állapotban ismerjük meg az ÉN-t, egyre mélyebben és mélyebben. Mindent ami mi vagyunk. Ami örömöt okoz és fájdalmat vált ki.
Szóval a felnőtté válás, a leválás, nem egy könnyed utazás, sokkal inkább a legmélyebb összetartozás érzésének megismerése. Önmagunkkal és azokkal megtanulni összetartozni, akikkel egy DNS hálózatban vagyunk.
Ez akkor lehetséges, ha kapcsolatba kerülünk a testünkkel, az érzéseinkkel és szüntelen az elengedés valamint a megbocsátás kérés állapotában vagyunk. Olyan fájdalmakat is szükséges elengedni, amik nem is a miénk, hanem az Övüké, de mi felvállaltuk, hogy cipeljük őket, mert tudattalanul azt szeretnénk, hogy Nekik könnyebb legyen.
Ezeket átlagos tudatszinten nem lehet megtenni, de a Karma Yoga technikával igen!
A tartós békesség kedvéért, nem a változás megengedése a legbölcsebb?:)
Fontos!!
Előfordul, hogy nincs esély a partneri viszony kialakítására, mert ellenállás, tagadás van az egyik félben. Nem baj. Aki betöltötte a meg nem kapott hiányait, képes partnerként tekinteni a másikra, függetlenül attól, hogy mi a válasz erre. Ez pont elég lesz számára a haladáshoz. Belül legyen béke.
Döntések, amik nem egyenesen a céljainkhoz vezetnek mindig voltak és lesznek is.
Tapasztalni jöttünk ide a Földre. Mindenkinek mást kell megtapasztalnia. Van akinek a csillogást, a békét, a küzdést, a nehézségeket, az elengedést….a bőséget.
Azt a bőséget, melyet újabb karmák létrehozása nélkül, az eredmények mentén érünk el. Így ad majd mély békét, bármit is jelentsen a bőség egyéni életünkben.
Kívülről nem tudjuk megítélni, hogy ki milyen feladatokkal és tapasztalások megszerzésével érkezett. Ráadásul, egymás akadályoztatása során újabb és újabb karmákkal, nehéz gondolatokkal, szavakkal és talán tettekkel is nehezítjük a saját életünket. Nem javasolt 
Egyet tudunk; ott lenni ha kellünk, miközben megalkuvás nélkül a saját utunkat keressük és figyeljük. Függetlenül attól, hogy melyik szerepben vagyunk jelen.
Akinek ez sikerül, abban meg tud születni az a belátáson, és hálán alapuló felismerés, hogy ebben a folyamatban derült csak ki igazán, milyen sok önmagunkból kinyert erőnk, és kitartásunk van, amiről korábban nem is tudtunk.
Az, aki a hálát rebegő, de mögötte még fájdalmakat takargató szavakkal kezdi, aki nem ment át a leválás fájdalmas időszakán, ahol a hiányait önmagának pótolta, az valójában nem indult még el ezen az úton. Így megérkezni sem tud a felnőtt létbe, ahol nap mint nap új szinten tapasztalja önmagát, mert a megbocsátásból született izgalmas és harmonikus önazonos mindennapokat éli.
Ami viszont -szerintem- minden stációban kimondottan előnyös ha velünk és bennünk van az érzékeny figyelem mellett, az az irónia. 
„Pont úgy csinálom mint Te”
mert pont úgy és ott fáj nekem is ahol Neked.
Bocsáss meg érte, én is megbocsátok, és magamnak is.
„Most már úgy csinálom ahogy nekem jó, akkor is ha még nem mindig tudom pontosan, mi a jó. ” 
Indulj el Te is!
Figyeld meg az automatizmusaidat. Csendesedj el, hogy meghalld a vágyaidat, hiányaidat.
Aztán; lépj előre, és cselekedj nap mint nap a saját szabályaid szerint.
Megteheted! Tapasztalj. Hibázz. Állj fel. Szárnyalj.
” A szabadság félelmetes annak, aki a biztonságos fészekmeleget nem tudta elengedni a szívében. Az egyenrangú kapcsolódás a másik elfogadása és szabadságon alapuló tisztelete, amelyben reálisan meg tud jelenni az elvárás esélye is.
Minden valódi kapcsolatban benne él az elengedés felvállalt kockázata. Ez a szabadság csak ott jöhet létre, ahol a szereplők nem birtokolni akarják egymást, hanem támogatni és tanulva-tanítani. Minkét szempont fontos, a támogatás és a tanítás-tanulás is. Bármelyik hiányában egyoldalúvá válik a kapcsolat. A szülőknek is tanulnia kell tudnia a gyermekétől, és meg kell teremtenie azokat a helyzeteket, ahol úgy tudja támogatni a gyermekét, olyan szabadsággal, hogy fizikai elengedésen túl az elvárások elengedése is megjelenjen. Ez nagy feladat és folyamatos tanulás. Megjelenik benne az a legmélyebb szabadság, hogy semmi sem a miénk, csak „kezelői”, gondnokai vagyunk még a saját életünknek is, nemhogy egymáséinak.” S.GY.